Kiszállnak a tervezett román kormányból a szocialisták

2024. december 19. 12:48

Az RMDSZ-nek tovább nőhet a súlya.

2024. december 19. 12:48

Nyitókép: Baris Oral/Anadolu Agency/Getty Images 

Nem vesz részt a következő kormánykoalícióban a PSD, de szavazataival támogat a parlamentben egy jobboldali kabinetet – írta a Maszol.ro portál. „Nem lehet semmi tartósat építeni olyan partnerekkel, akik képtelenek túllépni saját büszkeségükön és ideológiai közhelyeiken, és ugyanúgy viselkednek, mint abban a választási kampányban, amely idáig juttatott minket. Nem lehet konkrétumokat megállapítani olyan emberekkel, akik mást mondanak belső körökben, és mást a sajtó előtt. Nem lehet semmit tenni olyan úgynevezett partnerekkel, akiknek undorodnak egy asztalhoz ülni velünk, és akik azt hiszik, ettől beszennyeződnek” – írta Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu, a párt elnöke.

Mint írta: „a PSD méltósággal visszavonul a tárgyalóasztaltól, de nem fut el a felelősség elől. „Megszavazunk a parlamentben egy jobboldali kormányt! Tesszük ezt azért, mert az országnak sürgősen szüksége van egy kormányra, amely kezeli az aktuális problémákat a következő elnökválasztásokig. Romániát nem szabad gyerekes magatartások és ostoba büszkeségek miatt káoszba taszítani”.

Feszült tárgyalások és kölcsönös vádaskodások sorozata után a PSD, a PNL, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciójának vezetői szerdán este még úgy döntöttek, hogy az USR nélkül alakítanak kormánykoalíciót. A döntés azután született meg, hogy Elena Lasconi pártelnök különböző követeléseket fogalmazott meg, amelyeket a többi tárgyaló fél kifogásként értelmezett az USR-s kihátrálásra. 

Antal Árpád, az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának elnöke, a  kormányalakítási tárgyalásokon résztvevő delegáció tagja, az USR viselkedésével kapcsolatban elmondta: a Lasconi által vezetett párt kettészakadt, az egyik szárnya kormányozna, a másik ellenzékbe vonulna, s az utóbbiak kerekedtek felül. 

Kitaktikázták magukat ebből a kormányból” 

– mondta Sepsiszentgyörgy polgármestere szerda este az Erdélyi Magyar televízió 24 Plusz című műsorában. Hozzátette: nem igaz az az USR-állítás, hogy nélkülük fogadták el a kormányprogamot.

Egyelőre nincs arról hír, hogy mit lép a PSD döntése után az USR.

Ezt is ajánljuk a témában

A Fitch lepontozta „Bezzeg Romániát”

A hitelminősítő arra a nagyfokú politikai bizonytalanságra hivatkozott, amely valószínűleg késleltetni fogja az EU legnagyobb költségvetési hiányának csökkentésére irányuló terveket.

***

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gorcsevivan
2024. december 20. 12:30
Arra megy ki a játék hogy az AUR kerüljön hatalomra
MyOp
2024. december 19. 19:55
A végén az RMDSZ egyedül marad kormányon a sok talpig tisztességes, becsületes román párt pedig mind ellenzékbe vonul és akkor a bakszász marad az elnök mindörökre.
kakukk_madar
2024. december 19. 17:50
De hol van a "Jó Orban" a Ludovik? Nem volt nekik egy "jó"?
lacika-985
2024. december 19. 16:39
Ez a kormánykoalició annyi mint a halottnak a csók .. Kizárólag a koncért harcolnak - még a 40%-ot sem érik el , mégis hogyan kormányoznak , ez a parazita banda saját magát fogja kivégezni ... Apropó ha eddig bárkinek lett volna sejtelme , most beigazolódott hogy az RMDSZ-nek mindegy kivel csak a hatalom közelében maradhasson - a koncért ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!